Utazás, kirándulás bárhol, bármerre

Utazás, kirándulás bárhol, bármerre

Becsokizva Sopronban

2024. október 25. - László Zupkó

20241018_160718.jpg

A következő utam a hűség városába vezetett, Sopronban. Itt rengeteg látnivaló van. Mivel csak 1 napra mentem, így sajnos nem tudtam mindent megnézni a városban, de így us sok nagyszerű élményt szereztem. Délelőtt folyamán elnéztem az Erzsébet kertbe, ami egy csodálatos kis park. Errefele található egy makett park, ami ingyenes látogatható. Sok-sok kastélynak és egyéb más szép épületnek a miniváltozata megtalálható. Mondhatni sok szép épületet belehet járni percek alatt.

20241018_170340.jpg

20241018_170558.jpg

20241018_170926.jpg

Kora délutáni órákban pedig, egy számomra nagyszerű kis programra mentem el, ugyanis itt található Sopronban a Harrer csokoládéműhely és cukrászda, ahol részt vettem egy csokikóstolással egybekötött látogatáson. Kezdésként kaptunk egy bonbon-t, majd megnéztünk egy kisfilmet a csokoládékészítésről. Ezután következett a számomra várva várt rész, különféle csokikat lehetett kóstolni, volt úgy 30 féle (most azért nem kezdeném el felsorolni mindent). Akadtak különleges ízűek is, mint például a sós ízű. Őszintén szólva én az összes fajtát megkóstoltam, valamelyikből többször is falatozgattam. Aztán csokiszökőkútba mártott gyümölcsöket lehetett kóstolni, ami szintén isteni finom volt, majd levezetésképpen forrócsoki kóstolás is volt. Csokiimádóknak és édesszájúaknak garantáltan ajánlóm. Édes élmény az biztos.

20241018_134155.jpg

20241018_143955.jpg

Sopronban természetesen nem csak szép látnivalók és ínycsiklandó falatok vannak, hanem történelmileg érdekes épületek is, mint például a tűztorony. Beérkezve a toronyba hosszú csigalépcső vezet fel a tetejéig, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. Belül a toronyban itt-ott történelmi eseményeket olvasva a tűztorony történetéről, sok érdekességet megtudhatunk. Egy kis érdekesség képpen itt található egy régi módi WC is.

20241018_155119.jpg

A toronyból leérve, egy alagsori részen régi sírköveket, sírkő maradványokat tekinthetünk meg. A nap végére pihenésképpen, zárásként lepihentem a zenélő szökőkútnál, ahol komolyzenék voltak hallhatóak. Ha az egész várost nem is tudtam végig járni, így is nagyszerű élmény volt számomra, különféle programmal és látnivalóval.

20241018_161702.jpg

Ha tetszik a bejegyzés, akkor nyomj egy like-ot, oszd meg és kövess be a csavarogni mentem facebook oldalamat.

Indulás csavarogni!

road-3186188_1280.jpg

Üdvözletem kedves olvasó!

Zupkó László vagyok, egy kalandvágyó srác. Mindig is hajtott a kíváncsiság, hogy milyen lehet utazásokkal teli kalandos életet élni, csodás helyeken járva, eseménydús és izgalmas emlékekkel megtöltve. Eddigi életem során nem volt rá lehetőségem belecsöppeni ilyenfajta lehetőségekbe. Nemrég azonban adódott számomra egy lehetőség. Egy lehetőség, ami segítséget nyújt számomra, hogy belevághassak egy nagyszerű kalandba, amire eddig nem volt lehetőségem. Egy utazással teli élményekbe kezdek bele, amiről, blog formájában bekalauzollak benneteket ebbe a kis csavargásaimba. Legyen szó belföldről vagy külföldről; csendes kis vidékről vagy nyüzsgő nagyvárosról; egyedül, spontán vagy társasággal. Hétről-hétre más és más helyszínről írok majd részletes beszámolót kirándulásaimról, némi hasznos utazási és szálláslehetőségi tippekkel megfűszerezve.

 20241013_091102.jpg

Sokat gondolkoztam hogy mi is legyen az első utazásom helyszíne és végül arra az elhatározásra jutottam, hogy kezdésként egy számomra kedves helyen kezdem az utamat, ami nem más, mint Budapest 16. kerülete. Tudom, hogy sokak számára Budapest egy nyüzsgő nagyváros, sok zajjal, nagy dugókkal, de a város ezen kerülete más. Ez egy olyan része a fővárosnak, ami kívül esik a belvárostól, csendes és nyugodt környék. Amiatt is esett elsőként célommá, mert itt születtem és imádtam itt élni gyerekként. Ez Budapest legnagyobb kerülete, 5 várostészből áll: Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld, Cinkota és Árpádföld. Nem csak kirándulásra alkalmas helyek találhatóak itt, de történelmileg is igen jelentőségű. Az Örs Vezér terétől pár megállónyira, a Veres Péter úton kezdődően betoppanva a kerületbe, máris egy múltbéli érdekességet vehetünk észre.

20241013_090833.jpg

20241013_091200.jpg

A Nagyiccei hévmegállóval szemben található egy autómosó, na de nem ez az az érdekes történelmi dolog, hanem ott látható egy tábla nagyicce nevű fogadóról, ami sok-sok évvel ezelőtt állt itt. Egy történet szerint Mátyás király is betért néha ide és általában egy icce bort kért. Innen adódóan jött létre a nagyicce név. Sashalmon található egy park, ahol található történelmileg jelentős emlékművek, játszótér, csúszdapark, cukrászda és egy csodálatos kilátó is. Szóval sok nagyszerű lehetőség adódik itt kikapcsolódásként. A toronyba fel is lehet menni, amit meg is tettem. Sportolóknak vagy sportos alkatúaknak kiváló mozgási lehetőség, nekem viszont nem annyira. Aki szintén fel szeretni menni ide, de úgy van vele, mint én, hogy nehezen tudna itt fellépcsőzni, viszont mindenképp megnézné innen fentről a kilátást, semmi gond, ugyanis két lépcsőzés között van bent ülőhely, ahol szusszanhatsz eggyet és még olvasni való is van kirakva, még pedig egy tábla, amin a kerület egy részéről szóló történet olvasható. Belül természetesen biztonságos a feljutás a toronyba, nem lehet onnan leesni, mert korláttal és ráccsal van körülvéve. Miután sikeresen feljutottam a tetejére, csodás látkép tárult elém, ahol belátni szinte az egész kerületet. A távolban nem csak a kerület, hanem még a Pilis is látható. Egyszerűen fantasztikus, csodálatos látkép tárul itt elénk.

20241013_095217.jpg

20241013_095603.jpg

Mátyásföld határában található egy tanyaudvar, ahol különféle állat látható. Gyerekeknek és olyan felnőtteknek akik még lelkileg gyereknek érzik magukat vagy csak imádják az állatokat remek kikapcsolódást nyújt a hely.

20241013_123546.jpg

20241013_123447.jpg

20241013_123237.jpg

Innen tovább haladva található a Szilas patak, ahol egy hosszú sétát lehet tenni, akár kerékpározni is lehet vagy túrázni. Erre található a Naplás tó is, ahol horgászni lehet, de szoktak itt lenni kisebb előadások is néha. Lényegében nagyszerű kikapcsolódás a kerület, azok számára, akik egy kis csendre, nyugalomra vágynak vagy csak merengeni szeretnének, mellesleg kerékpártúrához is kiváló hely.

1729229726522.jpg

Lehet, hogy ez az első kiruccanásom még nem tartogatott nagy izgalmakat, óriási kalandokat, de mindenképp szeretem volna egy olyan helyre körülnézni, ami számomra kedves és szép. Természetesen ez még csak a kezdet és most még így első körben egy számomra nosztalgikus csavargást terveztem, de nyilván innentől fognak elkezdődni fokozatosan a történetek, az utazások, az izgalmak. 

 

Ha tetszik a bejegyzés, akkor kérlek nyomj egy like-ot, oszd meg és kövess a csavarogni mentem facebook oldalon.

süti beállítások módosítása